Üdvözlöm,
Kiss Mariann vagyok, kutató, okleveles pszichológus és dúla, emellett pedig két kicsi gyerek anyukája.
Mindig is szerettem új dolgokat tanulni, kíváncsisággal és határtalan érdeklődéssel fordultam az engem körülvevő világ, és a saját emberi működésem felé. Így sodródtam a pszichológia, és azon belül is a kognitív idegtudományok területére. Jelenleg doktori disszertációmat írom a procedurális tanulási és emlékezeti folyamatok vizsgálatából.
S bár imádom ezt a területet, éreztem magamban potenciált arra, hogy emberekkel, egyéni élettörténetekkel és nézőpontokkal is foglalkozzak, ugyanakkor a saját bizonytalanságom és félelmeim egy ideig visszatartottak ettől. A folyamatos önismereti munka és a szakmai továbbképzések mellett a végső lökést számomra a saját várandósságaim és anyaságom megélése adta. Így pontosan tudom, hogy min megy keresztül, hogy milyen nehéz segítséget kérni, de azt is, hogy az első lépések a legnehezebbek. Ezután szinte észre sem vesszük, és megtanultunk járni, sőt futni is.
Elfogadó, biztonságot nyújtó közegben, empátiával és szakmai felkészültséggel várom a hozzám fordulókat. Hiszem, hogy nem létezik tabutéma, és hogy minden érzelmet meg lehet élni. Megfelelő nyitottsággal pedig mindenki képes arra a fejlődésre és változásra, melyre vágyik saját életében.